A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2014. december 31., szerda


"ÉN IS A TELEKIBE JÁRTAM...."
8.rész

MÉHI EDINA



Méhi Edina vagyok, általános iskolai tanulmányaimat a Teleki Blanka Általános Iskolában kezdtem. Kiváló tanáraim voltak, felkészültek, segítőkészek. Osztályfőnökeim (Czakóné Püspöki Ilona, Gacsal Zsuzsanna, Fejes Ildikó, Gál Péterné) odaadással, szeretettel oktattak. Kedvenc tantárgyaim között az irodalom és történelem voltak, melyeket Fejes Ildikó, később pedig Vermesné tanárnők szerettették meg velem. Az idegen nyelvek szeretete már ekkor elkezdődött. Általános iskolában német nyelvet tanultam, az angol nyelvvel pedig szabadidőmben kezdtem el foglalkozni.

Középiskolai tanulmányaimat 2000-ben kezdtem el az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium humán tagozatán, ahol lehetőségem nyílt emelt óraszámban tanulni a humán tantárgyakat, illetve az angol és a német nyelv tanulása mellett elkezdtem latinul is tanulni. Középiskolai éveim alatt megszereztem angolból és németből is a középfokú C-típusú nyelvvizsgát.

2004-ben felvételt nyertem a Debreceni Egyetem angol nyelv és irodalom szakára. Egyetemi tanulmányaim utolsó évében kezdtem el tanítani a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban. A diploma megszerzése után kollégiumi nevelőtanárként és egyúttal középiskolai angol nyelvtanárként helyezkedtem el a Vegyipari Szakközépiskolában, szintén Debrecenben.

2010-ben úgy döntöttem, hogy az Egyesült Királyságban próbálok szerencsét. Londonban megszereztem a nemzetközi angoltanári képesítést igazoló bizonyítványt melynek köszönhetően egy londoni nyelviskolában kezdtem el angol nyelvet tanítani főként spanyol, olasz, brazil tanulóknak, de voltak diákok a világ minden részéről, mint például Kína, India, Mongólia, Oroszország, Portugália, Törökország, Szlovákia, Ukrajna és még sorolhatnám a listát. Egy év elteltével megbíztak a nyelviskola angol nyelvi részlegének vezetésével, így pedig a tanulmányi ügyek igazgatója is lettem.

A külföldi lét rengeteg dologra megtanított, távol a családtól, barátoktól nem volt egyszerű. Végül a család szeretete győzött és 2013-ban úgy döntöttem, hogy visszaköltözök Magyarországra.

Jelenleg újra a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban tanítok angol nyelvet középiskolásoknak. Szerencsés embernek érzem magam, mert a hivatásom egyben a hobbim is. Nagyon szeretek tanítani, látni azt, hogy a tanulók hogyan sajátítanak el egy idegen nyelvet az anyanyelvük mellett.

Szeretném megköszönni volt tanáraimnak a fáradtságos munkát mellyel tanítottak, neveltek. Ezt a tudást és szeretetet próbálom tanítványaimnak átadni, illetve egyengetni őket az életben.  




    Cardiff (Wales)


   Regent’s Park-tanítványokkal Londonban


    Dover (Dél-Anglia)

2014. december 21., vasárnap

2014. december 19., péntek

ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VERSENY
ISKOLAI FORDULÓ

Iskolánkban lezajlott az Országos Történelmi Verseny iskolai fordulója, amelyen 


             Lóczi Boglárka 7.b osztályos tanuló
                                 I. helyezést

                           Végh Lolita 7.a osztályos tanuló 
                                 II. helyezést ért el. 

Ők fogják képviselni iskolánkat a februárban, Egerben megrendezésre kerülő megyei fordulón. 

Gratulálunk a szép eredményhez!

Felkészítő tanáruk: Bernáth Melinda

2014. december 18., csütörtök

WELCOME INDONESIA!

:)
TÉLI SZÜNET 
DECEMBER 22 - JANUÁR 2. 

SZÜNET UTÁNI ELSŐ TANÍTÁSI NAP 2015. JANUÁR 5. (HÉTFŐ)


BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES LÁTOGATÓNKNAK!



Karácsonyt várva... 
3.a osztály







ADVENTI HÉT - IRODALMI DÉLUTÁN

AZ ALSÓ TAGOZATBAN

2014. december 15-19. között iskolánk Diákönkormányzata egy új eseménnyel készült, adventi hetet szervezett. Különböző programokkal kedveskedtünk a tanulóinknak. Ezekre, előzetesen lehetett jelentkezni, természetesen nem kötelező jelleggel. Minden nap más-más témájú foglalkozások várták a diákokat.
Kedden délután ajándékokat készíthettek a kézműves foglalkozásokra látogatók. Mivel nagyon sokan jelentkeztek (90 tanuló), ezért meghosszabbítottuk a tervezett időtartamot, 1,5 óra helyett 3 órán keresztül bütykölhettek az ügyes kezű gyerekek, egyszerre két helyszínen is. Többféle hűtő mágnest, karácsonyfadíszt, szalvétagyűrűt, angyalkát, és üdvözlőlapot készítettek. Karácsonyi motívumokkal gyertyákat is díszítettek.   
Antal Zoltánné, Czakóné Püspöki Ilona, Kiss Zsuzsanna, Kun Andrea, Kutasiné Karanyicz Katalin, Matináné Semperger Anikó tanár nénik segítettek a karácsonyi meglepetések elkészítésében.
 Kedden irodalmi délutánt tartottunk a felső tagozatos tanulóknak, az alsó tagozatosoknak pedig szerdán a 6.és a 7. órában. A gyerekekkel a karácsonyról beszélgettünk, érdekes feladatokat, rejtvényeket oldottunk meg. Találós kérdésekkel, színesítettük a rendezvényt. A programon 29 gyermek vett részt, akik Bozsikné Barta Mária, Fejes Ildikó és Gyuráki Katalin tanár nénik segítségével idézték fel a közelgő ünnep hangulatát.
Szerdai napon az adventi vásáron délelőtt a 8.a osztály, délután 14.00 órától-17.00-ig pedig azon gyerekek, és szülők árulhattak a kistornateremben, akik úgy gondolták, megpróbálják az osztályuk zsebpénzét gazdagítani. Köszönjük minden árusító részvételét, hiszen nagyon sok szép „árut” hoztak magukkal. Külön dicséret illeti azokat a diákokat és szülőket, akik maguk készítette ajándékokat hoztak. A vásár jó hangulatban zajlott, a gyerekek jó üzleti érzékükről tettek tanúbizonyosságot. Szívesen vásároltak egymástól is. A vásár előkészítésében és lebonyolításában Antal Zoltánné, Bernát Melinda és Kiss Zsuzsanna tanár nénik segítettek.
Csütörtökön délelőtt a DÖK vezetőségével végigjártuk a 17 osztálytermet, hogy kiválasszuk a legszebben dekorált, ünnepi díszbe öltöztetett tantermet. Nyolc osztály volt, amit 9, ill.10 ponttal értékeltünk. A 2.b, 3.a és 8.b osztály 10 pontot, az 1.a, 1.b, 2.a, 3.b és a 6.a osztály 9 pontot kapott. A jutalmuk, 1-1 csomag szaloncukor volt.
Délután 14.00-16.00 óráig rövid karácsonyi filmeket vetítettünk az érdeklődő tanulóknak. Felidéztük a családi karácsonyok hangulatát, bejglivel és teával kínáltuk a résztvevőket. A bejglit Fiser Józsefné tanár néni sütötte, ill. a 7.b osztály is ajánlott fel ebből a finom édességből. A filmvetítést Antal Zoltánné és Kiss Zsuzsanna tanárnők szervezték.
Nagyon örülünk, hogy sok tanuló látogatott el rendezvényeinkre,és jó hangulatban töltöttük el a délutánokat.
A DÖK nevében minden kollégának, tanulónknak és szüleiknek kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog, sikerekben gazdag új évet kíván a két szervező: Antal Zoltánné és Kiss Zsuzsanna