A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2016. június 26., vasárnap


ERDEI ISKOLA

BALATONAKALI 6.A - 6.B
Minden évben iskolánk 6. osztályos tanulói részt vehetnek az egyhetes erdei iskolában. Mi Balatonakalira mentünk, öt kellemes napot töltöttünk június elején, a Balaton partján. Már év eleje óta vártuk ezt a hetet.
Hétfő reggel fél 9-kor indult a vonatunk Budapestre, onnan metróval átmentünk a Déli pályaudvarra, ahonnan a vonat már egészen Balatonakaliig vitt minket. A táborban bepakoltunk a szobába, ismertették velünk még egyszer a házirendet, majd fürödtünk a Balatonban. Kedd délelőtt is a strandon voltunk, ebéd után előadást tartottak nekünk a Balaton növény- és állatvilágáról. Bemutatták a vidék múltját és a kőzeteit. Ezután játékos vetélkedőn vettünk részt. Zirci diákok is táboroztak a Balaton partján, nagyon jól összebarátkoztunk velük. A következő nap délelőtt vonattal Badacsonyba utaztunk. Ott megnéztük a kikötőt, majd a Kisfaludy-házat. Eléggé elfáradtunk a nagy melegben. Délután gyalogtúrát tettünk Dörgicsére. Félúton elkezdett esni az eső, de egy kis idő múlva elállt. Amikor odaértünk, megnéztük a református és a katolikus templomot, valamint az Árpád-kori romtemplomot is. Csütörtökön Balatonfüredre utaztunk. Ott városnézésre mentünk a kisvonattal. Ezután  a kikötőben megnéztük a vitorlásokat és Bujtor István szobrát. Vacsora után a táborban elkezdtünk összepakolni. Pénteken még utoljára kimentünk a strandra, majd indultunk haza.
Nagyon jól éreztük magunkat a táborban, és erre még nagyon sokáig emlékezni fogunk.
Kovács Kristóf, Tóth Zsombor 6.a

2016. június 21., kedd

RÓLUNK ÍRTÁK ...



    http://fuzeshirek.hu/jol-tanultak-jol-sportoltak/
TANÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG
2016


A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány ebben a tanévben is jutalmazza osztályfőnökeik javaslata alapján azokat a tanulókat, akik valamilyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Nem volt könnyű dolgunk a döntésben, hiszen tanulóink versenyeredményekben igen eredményes véget zártak.
Az Alapítványunk szabályzatában meghatároztuk, hogy alapítványi jutalomban csak kétévente részesülhetnek tanulóink. Így azok, akik tavaly már kaptak jutalomkönyvet, és az idén is megérdemelnék, sajnos, nem részesülhetnek benne.
A 2015-16-os tanévben Alapítványunk kuratóriuma a következő tanulókat jutalmazza iskolai és iskolán kívüli teljesítményükért:
Iskolánk 4. a osztályának tanulója első jutalmazottunk. Négy éven keresztül kitűnő tanulmányi eredményt ért el, példás a magatartása és szorgalma, az osztályát erősíti közösségi munkájával. A Gárdonyi Géza Vers- és Prózamondó Versenyen 2. helyezést ért el az elmúlt évben, míg ebben a tanévben a zsűri kiemelt elismerését kapta. A káli hangos olvasási versenyen 3. lett. Az Országos Mesevetélkedőn csapatával a megyei 4. helyezést szerezte meg Mohácsi Petra.
Kitűnő tanulmányi eredményű 4. osztályos tanuló a következő jutalmazott is, aki a tanulás mellett igen eredményes úszó is. A XXVIII. Bitskei Emlékversenyen 200 méteres hátúszásban 3., az I. Sanatmetal Pro Agria Úszóversenyen 50 méter háton 4., csapatban a 4X50 méter vegyesben 1., a Heves megyei Diákolimpián 50 méter háton szintén 1., a BVSC Kupa Nemzetközi Úszóversenyen 100 méteres háton 2., 200 méter háton 4. lett. Eredményei alapján a Magyar Kormány és a Magyar Úszószövetség által támogatott Jövő Bajnokai országos programba választották Besenyei Liza 4. b osztályos tanulót.
         A harmadik jutalmazottunk egy 6. a osztályos tanuló, aki szintén példamutató magatartású és szorgalmú. Tanulmányi eredménye kitűnő. Az Országos Honismereti versenyen csapatával eredményesen szerepelt. A Kölcsey Ferenc megyei nyelvi versenyen magyar nyelvből megszerezte az első helyezést. Az iskolai tanulás mellett az Alapfokú Művészeti Iskola növendéke is, zongorázik. Hangszerével többször szerepelt eredményesen különböző versenyeken, legutóbb az egri kistérségi zongoraversenyen ért el harmadik helyezést Bodnár Nóra.    
A következő díjazott a 7. b osztály tanulója. Jeles tanulmányi eredményű, aktívan vesz részt a kézilabdacsapat munkájában. Közösségi munkája osztályában kiemelkedő. Sokoldalú érdeklődését mutatja, hogy ebben a tanévben történelem, magyar nyelv és szép magyar beszéd versenyen is eredményesen szerepelt. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a LilaVegyész Országos kémiaversenyen, ahol megszerezte az országos 15. helyet. Rajzversenyen harmadik lett Kovács Petra 7. b osztályos tanuló.
Az elmúlt hét végén, a ballagási ünnepségünkön már jutalmaztuk a ballagó nyolcadikosokat, de alapítványunk kuratóriuma is szeretné ezt megtenni.
Általános iskolai tanulmányai során végig kitűnő eredményt ért el a következő tanuló. Osztályának meghatározó személyisége volt nyolc évig, magatartása, habitusa, közösségért végzett tevékenysége példaértékű. Évek óta aktívan kézilabdázik, jelenleg is erősíti az ificsapatot és a felnőtt csapatot is Végh Lolita Erika 8. a osztályos tanuló.
Kimagasló tanulmányi eredményéért és több versenyen való eredményes szerepléséért jutalmazzuk a következő tanulót. Kimagasló tanulmányi eredményű, példamutató magatartású. Ebben az évben a Lota János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójában igen eredményesen szerepelt. A Kölcsey Ferenc megyei nyelvi versenyen 8. lett, a Széchenyi István Katolikus Általános Iskola által szervezett megyei történelem versenyen csapatával 3. lett, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium által szervezett magyar nyelv és irodalom versenyen megyei 5. lett Lóczi Boglárka Fanni 8. b osztályos tanuló.
Alapítványunk ebben az évben 50 000.- forinttal támogatja az iskola által szervezett nyári táborokat, korszerű audio eszközöket vásároltunk az elavultak helyett, így a jelenleg használt vezeték nélküli mikrofonokat is, támogattuk kisebb-nagyobb összeggel az év végi jutalmazásokat, év közben rendezett programokat. Már beszereztük az udvarunk élhetőbbé tételéhez szükséges anyagokat, de az időjárás közbeszólt, így a tervezett időpontban nem tudtuk megvalósítani az udvari játékok megfestését. Szeretnénk a megújult udvarral várni szeptemberben diákjainkat.
Eredményesen pályáztunk az önkormányzat civil szervezetek számára meghirdetett pályázatára, s ezzel 200 ezer forintot nyertünk.  Ezt az összeget udvari bútorok beszerzésére és növények ültetésére fogjuk fordítani. A munkálatokhoz kérjük az Önök segítségét is, amiről az iskola blogján fogunk tájékoztatást nyújtani.
Köszönöm a támogatásukat és a figyelmüket!

További képek:
https://goo.gl/photos/qW5SeWy4pGA5GiYm9

2016. június 15., szerda

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS 2.B
MEZŐKÖVESD
2016. JÚNIUS 14.

Ragyogó napsütésben keltünk útra a várva várt napon. A mezőkövesdi vasútállomáson megszálltuk a közel 100 éves gőzmozdonyt, majd elsétáltunk az ősi városrészbe, a Hadasba. A Mézeskalácsos Házban kedves fogadtatásban volt részünk. Megismerkedtünk a jellegzetes finomság készítésének történetével, majd mi is munkához láttunk. Két-két kalácsot díszítettünk, melyeket emlékül haza is hoztunk.
A Kisjankó Bori Emlékházban az idegenvezetőnk mesélt Kisjankó Bori néniről, a matyó népművészetben betöltött szerepéről. Sok érdekeset tudtunk meg a matyó népcsoport történetéről, életéről, szokásaikról, hagyományairól, világhírű hímzésmintáiról.
Utunk következő állomása a Mezőgazdasági Gépmúzeum volt. Itt láttunk vízimalmot, rengeteg régi munkagépet, traktort, földműveléshez használt eszközt. Nagy örömünkre húzhattunk vizet egy gémeskútból és felszállhattunk a traktorokra, s egy cséplőgépre is.
Ezután fagyiztunk, majd a Kavicsos tónál lévő játszótéren olyan lelkesedéssel játszottunk, mintha nem is lett volna mögöttünk több kilométer.
Vidáman, sok élménnyel gazdagodva tértünk haza, s utólag már nem bánjuk, hogy az esős időjárás miatt kétszer is elhalasztottuk az osztálykirándulást. Megérte!   
                                                                     A 2.b nevében Farkas Judit

                                                                                  tanító néni

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS 7.A OSZTÁLY
2016. JÚNIUS 2. , BUDAPEST

Az idén Budapestre mentünk kirándulni. Most csak 1 napra, hiszen az ősszel Szlovákiában voltunk a „Határtalanul” programokon belül. Szinte mindenféle közlekedési eszközön utaztunk. Vonaton, buszon, villamoson, metrón. Igazán érdekes „megállók” voltak, mindenki nagyon élvezte.
Elsőként a Természettudományi Múzeumba látogattunk el, ahol egy interaktív kiállításon vehettünk részt, mely az emberi testről szólt. Nagyon izgalmas volt bebújni egy óriási fejbe, bekukucskálni egy szintén hatalmasra nőtt fülbe, megérteni működés közben ezeket. Kaptunk egy rejtvényt, melyet a tárlat végére ki kellett találnunk, s a sikeres megfejtés jutalma az volt, hogy kinyithattuk a kincses ládát, melyben egy emberi agy preparátuma volt.
Majd végig jártuk a múzeum állandó, és „Az emberi csontok c. kiállítást ahol rengeteg koponyát láthattunk. Érdekes volt látni, mennyire különböznek egymástól. A többi tárlaton pedig sok érdekességet láthattunk a földrajz, biológia témaköréből. Legjobban, a világító ásványok tetszettek.
Második megállónk a Csodák palotája volt. Minden játékot kipróbáltunk, nagyon izgalmasnak és érdekesnek találtuk őket. Hosszú időt töltöttünk itt, s a végén volt a csattanó. Hiszen nagyon izgalmas kísérleteknek lehettünk tanúi, ill. résztvevői.
Hazafelé a vonaton héliumos lufival szórakoztatták egymást a gyerekek.

Antal Zoltánné

RÓLUNK ÍRTÁK...

BOLONDBALLAGÁS 
2016
    További képek: 
    https://goo.gl/photos/VQBayMWhraYzocRq8
ALSÓ TAGOZATOS HÁZI VERSENYEK EREDMÉNYEINEK KIHIRDETÉSE, JUTALMAK KIOSZTÁSA
2016. JÚNIUS 15.

















GRATULÁLUNK!

2016. június 13., hétfő

MADARAK ÉS FÁK NAPJA
 - Fogalmazás -

A madarak és fák napját már 2. éve rendezzük meg a lőtéren.
Kerékpárral vagy gyalog mentünk ki a helyszínre. Miután lepakoltunk, a szülők elkezdték a főzést, én és a fiúk pedig elindultunk az állomásokra pontot szerezni. A csapatunkban 6 fiú, és 1 lány –aki én voltam- versenyzett. Volt sok ügyességi, játékos és logikai feladat is. A pontszerzés közben sokat játszottunk a nerf - fel, amit a fiúk hoztak. Az állomások közül nekem a kincskeresés tetszett a legjobban, mert ez volt a legizgalmasabb játék. Amikor kész lett a finom bográcsgulyás, mindenki leült enni, én még repetát is kértem. Az ebéd után volt a pontgyűjtés és a főzőverseny eredményhirdetése. Ezután mindenki kapott Túró Rudit, majd összepakoltunk és indultunk haza. Szerencsére csak ekkor esett egy kicsit az eső, de hamar elállt.
Jól éreztem magam, és már most várom a jövő évi madarak és fák napját.

Bánkuti Virág
5.a osztály
MIT JELENT NEKEM A SZÜLŐFÖLDEM?
- fogalmazás - 


A szülőföldem nekem nem csak egy helyet jelent, ahol megszülettem, hanem az otthonomat is, ahol a családommal élek.
Én ide mindig visszatérnék, ha valaha el is kellene hagynom. Szeretem a gyönyörű tájakat, erdőket, hegyeket, tavakat. A családommal szeretünk kirándulni a természetben. A magyar ételek nagyon finomak szerintem. Örülök, hogy magyar vagyok, mert szerintem a magyar nyelv a legszebb a világon. Nagyon szeretem a lovakat is, hiszen a magyar lóra termett. Tetszenek a régi magyar ruhák, táncok, zenék, mert a dédmamám, Perge Margit is népdalénekes volt. Büszke vagyok a híres magyar feltalálókra, mert nagyon sok hasznos dolgot köszönhetünk nekik.
Nagyon szeretem a szülőföldemet, mert sok emlék köt ide engem.

Bánkuti Virág
5.a osztály


SZÜLŐFÖLDEM - FOGALMAZÁS

SZÜLŐFÖLDEM
- FOGALMAZÁS -

        Mit jelent nekem a szülőföld? Ez a  hely, ahol születtem és nevelkedtem. 
    Ez a föld, ahol az otthonom van, ahová mindig visszavágyom és csodás emlékek kötnek. Nagyon szeretem gyönyörű tájait, nevezetességeit, hagyományait. A Balaton még mindig lenyűgöz, felejthetetlenek az ott töltött nyaralások. A szülőföldön az emberekkel egy nyelven beszélünk, értjük egymás gondolatait. A magyaros ételek,a  húsleves, a töltött káposzta, a palacsinta, a pörkölt és még sorolhatnám, amely igazán lenyűgöz ízeivel. Magyarország az én hazám, híres kultúrájáról, szokásairól én ezeket születésem óta tapasztalom. A magyar népdalok, versek és gyönyörű énekek hangzása számomra feltöltést jelent.
    Büszkén mondhatom, hogy magyar vagyok. Itt élek, az ország hivatalos nyelve az anyanyelvem. A legjobb érzés.
  Pomaházi Krisztina
5.b osztály


A diákok foglalkoztatásának adózási szabályai

1.     Milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki diákként dolgozhasson?

Fő szabály szerint munkavállalóként az létesíthet munkaviszonyt, aki a 16. életévét betöltötte.[1] Az Mt. azonban – az iskolai szünet időtartama alatt – annak a 15. életévét betöltött tanulónak is engedélyezi a foglalkoztatását, aki nappali rendszerű képzésben (általános iskolában, szakiskolában, középiskolában) folytatja tanulmányait. Amennyiben a tanuló 18 év alatti, akkor csak törvényes képviselője hozzájárulásával dolgozhat. Gyámhatósági engedéllyel a törvényben meghatározott kulturális, művészeti, sport- és hirdetési tevékenységre a 16. életévét be nem töltött diák is alkalmazható.

2.     A munkavállaláshoz kapcsolódóan van-e valami teendő a NAV-nál?

A munkavégzés bármely formájához szükséges, hogy a tanuló rendelkezzen adóazonosító jellel. Az adóazonosító jel és az adókártya igényléséhez a 16T34-es nyomtatványt kell kitölteni és eljuttatni a NAV-hoz[2]. A nyomtatvány beszerezhető az ügyfélszolgálatokon vagy letölthető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) a ”Nyomtatványkitöltő programok” menüpont alatt. Az igénylés ingyenes.

3.     Milyen módon foglalkoztathatók a diákok?

A tanuló – mindenki máshoz hasonlóan – alkalmazható:
·        munkaviszonyban;
·        munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (pl. megbízási szerződéssel); vagy
·        egyszerűsített foglalkoztatás keretében,
·        háztartási alkalmazottként (pl. bébiszitter).

Kizárólag a diákok munkavállalásához kötődő foglalkoztatási forma az iskolaszövetkezet tagjaként nappali rendszerben tanuló diák, hallgató munkavégzése.

4.     Iskolaszövetkezet tagjaként végzett munka

A tanulók, hallgatók legnagyobb része iskolaszövetkezeten keresztül vállal munkát. Ebben az esetben járulékfizetési kötelezettség nincs. 
Ugyanakkor az iskolaszövetkezet tagja részére kifizetett összeg munkaviszonyból származó jövedelemnek minősül, amely után a tanulónak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetnie. Az adót az iskolaszövetkezetnek kell levonnia, bevallania, és megfizetnie a NAV-nak. A diáknak pedig az így megszerzett jövedelmét fel kell tüntetnie ’53-as személyijövedelemadó-bevallásában, amit a következő év május 20. napjáig kell benyújtania a NAV-hoz.

5.     Ha a tanulót munkaviszonyban foglalkoztatják, milyen adó-, illetve járulékkötelezettségek terhelik?

A foglalkoztatás másik lehetséges, de nem tipikus esete, amikor a tanuló munkaszerződés alapján munkaviszonyban végez munkát. Adózási szempontból a diákok munkaviszonyból származó jövedelme ugyanúgy bérjövedelemnek tekintendő, mint bármely más munkavállaló esetében. A munkáltató az általános szabályok szerint köteles levonni és megfizetni a személyi jövedelemadó előlegét. Az összevont adóalap után fizetendő adó mértéke 15 százalék. A tanulónak juttatott járulékalapot képező jövedelem után a tanuló 8,5 százalékos mértékű egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot, továbbá 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet. Ahogy az adóelőleget, a járulékokat is a munkáltató állapítja meg, vonja le a tanuló munkabéréből és gondosodik annak befizetésről, bevallásáról is.

6.     Ha a diákot munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatják, akkor mennyiben térnek el az adó- és járulékfizetés szabályai a munkaviszonynál ismertetettektől?

Idetartozik, ha a tanulóval megbízási szerződést kötnek. A megbízási szerződés alapján kapott díjazás önálló tevékenységből származó jövedelemnek számít. Megbízás esetén lehetőség van költségelszámolásra, ezért vagy a bevétel 90 százaléka lesz a jövedelem, vagy a bevétellel szemben tételesen számolható el költség a jövedelem kiszámítása során. Az adó mértéke ebben az esetben is 15 százalék. Ebben a jogviszonyban a diákok nem lesznek automatikusan biztosítottak. Ilyenkor a biztosítottá válás törvényben előírt feltétele, hogy a foglalkoztatott (a diák) havi díjazása elérje a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegének 30 százalékát, illetve naptári napokra nézve annak 30-ad részét. Jelenleg a minimálbér összege 111 000 forint, melynek 30 százaléka 33 300 forint.
Ha a biztosítási jogviszony létrejön, a tanuló 10 százalékos mértékű nyugdíjjárulékot, valamint összesen 7 százalék egészségbiztosítási járulékot fizet[3]. A járulékokat ebben az esetben is a foglalkoztató vonja le és gondosodik annak bevallásról és befizetéséről. A foglalkoztató a tanuló számára a levont járulékokról minden esetben igazolást köteles kiadni.
Abban az esetben, ha a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott diák havi díjazása nem éri el a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegének 30 százalékát, biztosítási jogviszony nem jön létre. A tanulótól ilyen esetben nem von le a megbízó egyéni járulékot.

A tanulónak mind a munkaviszonyból, mind pedig a megbízási jogviszonyból származó jövedeleméről személyijövedelemadó-bevallást kell benyújtania a tárgyévet követő év május 20-áig.

7.     Egyszerűsített foglalkoztatás

A diák egyszerűsített foglalkoztatás keretében is foglalkoztatható.
Egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony:
- mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára vagy
- alkalmi munkára.
 Alkalmi munkának minősül a munkáltató és a munkavállaló között
a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesített, határozott időre szóló munkaviszony.

A foglalkoztatással kapcsolatos közterhet a munkáltató fizeti. Az egyszerűsített foglalkoztatás bére munkaviszonyból származó bérjövedelemnek minősül. A munkavállalónak az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedeleméről csak akkor kell az adóévet követő év május 20-ig elkészítenie az ’53-as személyijövedelemadó-bevallását, ha bevétele több a munkanapok száma és a minimálbér vagy garantált bérminimum napi összegének szorzatánál (e szorzat a továbbiakban: mentesített keretösszeg). A mentesített keretösszeget meghaladó részt kell a bevallásban szerepeltetni. A filmipari statisztaként végzett alkalmi munkából származó bevételből (maximum napi nettó 12 000 forint) nem kell jövedelmet megállapítani és bevallást benyújtani.

8.     A kifizetések igazolása

A munkáltatónak, kifizetőnek a kifizetéskor igazolást kell adnia a kifizetett összegről, a levont személyi jövedelemadó előlegről, az egyéni járulékokról. Minderről adóévi összesített igazolást is kell kapnia a diáknak az adóévet követő év január 31-éig.

9.     Háztartási munka (adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatás)

A tanulók a szünet ideje alatt gyakran vállalnak például korrepetálást, gyermekfelügyeletet is. Ezek a tevékenységek háztartási munkának minősülnek, ha kizárólag a „megbízó” személy és háztartásában vele élő személyek, továbbá közeli hozzátartozói mindennapi életéhez szükséges feltételeket biztosítják. Háztartási munkának számít a lakás takarítása, a főzés, a mosás, a vasalás, az otthoni gondozás és ápolás, a házvezetés és a kertgondozás is. A diák ebben az esetben nem lesz biztosított, jövedelme után nem kell adót és járulékot fizetnie. Viszont a bejelentés és a regisztrációs díj a „megbízó” munkáltató dolga. Ha a háztartási alkalmazottként foglalkoztatott diák kéri, akkor a munkáltató köteles részére a kifizetett munkabérről igazolást adni, amivel a későbbiekben igazolni tudja, hogy honnan származik a keresete.

További információk

A diákok foglalkoztatásának alapvető adózási szabályairól részletesebb tudnivalók a NAV honlapján találhatók a 72. számú információs füzetben.

Ügyfélkapu: interneten intézhető adóügyek

Az Ügyfélkapu[4] olyan belépési pont, amelyen keresztül mindenki biztonságosan léphet kapcsolatba a közigazgatási szervekkel és közintézményekkel, így a NAV-val is. Használatához nem kell más, mint egy számítógép internet-kapcsolattal és Ügyfélkapu-regisztráció. A regisztráció többek között a NAV ügyfélszolgálatain percek alatt intézhető. A személyes ügyfélkapu a személyijövedelemadó-bevallás elektronikus benyújtását is lehetővé teszi. 2017-től a NAV által készített bevallások tervezete is az adózók ügyfélkapus tárhelyére érkezik.

Budapest, 2016. június 8.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal



[1] A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) alapján
[2] Az adóazonosító jel elektronikusan, ügyfélkapun át is igényelhető.

[4] Az Ügyfélkapu használatához az e-tananyag ad segítséget: http://etananyag.magyarorszag.hu 

2016. június 7., kedd

ADD A KEZED, MERT EGYÜTT KEREK A VILÁG!
EGER, SZÉPASSZONYVÖLGY
2016.június 4.

Iskolánk tánccsoportjának iskolai rendezvényen kívüli első fellépésére Egerben egy ÉFOÉSZ rendezvényen került sor, ahol ép és sérült (mozgás,- hallás,- értelmi sérült) művészeti csoportok felváltva álltak a színpadra. A program célja az egymás iránti elfogadás, a sérült emberek világába egy kis betekintés a művészeteken keresztül. Sajnos Egerben a hétvégén rengeteg művészeti, és egyéb rendezvény került megrendezésre, a nézőtéren idén először alig voltak, az ép csoportok a fellépésüket követően el is hagyták a helyszínt, ez egy kicsit érzékenyen érintette táncosainkat. A tánccsoportunk fellépését ennek ellenére végig tapsolva fogadta a közönség.
Táncosaink: Bencsik Rebeka 5.b, Gyenes Martina 6.b, Kiss Evelin 6.b, Kiss Ivett 5.b, Varga Ágnes 5.b, Varga Csilla 5.b

Felkészítő tanár: Láng Éva
XIX. J&S SPEED KUPA, NEMZETKÖZI KARATE VERSENY



TARJÁN, 2016.05.07.

Három ország, 300 versenyzője küzdelem és formagyakorlat versenyszámban mérte össze tudását a XIX. J&S Speed kupán, Tarjánban május 7-én. 

NAGY BALÁZS 
Gy II.ffi 55 kg  kategóriában 

I. HELYEZETT


GRATULÁLUNK!
ERDEI TÁBOR 6.A ÉS 6.B OSZTÁLY
BALATONAKALI
2016.MÁJUS 30 - JÚNIUS 3.
    További képek: