A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2016. szeptember 4., vasárnap

AZ EGERERDŐ ZRT. NYÍLT NAPJÁN VOLTUNK
2016.09.02. péntek

         Osztályfőnökünk még az elmúlt tanév utolsó napjaiban regisztrálta osztályunkat a szeptember 2-án rendezett nyílt napra.
         Nagy várakozással és örömmel készültünk a rendezvényre, hiszen így nekünk egy kicsit lazábban kezdődött a tanév. Az érsek kerti rendezvényen sok osztály és óvodás csoport vett részt, mindenki kapott egy-egy, az erdő életét bemutató ötletes füzetecskét. A résztvevők között kisorsoltak korosztályonként egy-egy erdei kisvasutazást a Stimecz-házhoz. Szerettük volna megnyerni, de most nem nekünk kedvezett a szerencse.
         A kert sétányai mellett sok érdekesség várt bennünket. Láthattuk az erdő „melléktermékeit”, gyümölcsöket kóstolhattunk, majd szörppel kínáltak meg. Megismerkedhettünk az erdei turistajelzésekkel, a gombákkal. Nagyon tetszettek a kitömött állatok, illetve az erdészek munkáját segítő kutyákat is megsimogathattuk. Az egri erdő munkatársai mellett lengyel és szlovák erdészek is bemutatták saját munkájukat, megajándékoztak bennünket egy-egy kulcstartóval. Az erdőben dolgozó hatalmas gépek munkáját is bemutatták a kiállítók.
         A kellemes töltött délelőttöt fagyizással koronáztuk meg.  Élményekkel telve szálltunk a Füzesabonyba tartó vonatra.
                                                                                                                            6. b osztály

                További képek: 
                https://goo.gl/photos/iy6sfnxTBtbZGdiH8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése