A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskoláért és Tanulóiért Közhasznú Alapítvány

Számlaszáma: 6190002613100007

Adószáma: 18583672-1–10

2017. április 13., csütörtök

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI KATASZTRÓFAVÉDELMI VERSENY

MEGYEI DÖNTŐ


A Teleki Blanka Általános Iskola mindkét csapata eredményesen szerepelt április 12-én az Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny megyei döntőjén is. A többségében nagy fiúkból álló csapatokat maguk mögé utasítva, a 8.-os osztályos lányok a 2. helyen végeztek, a 7. osztályos lányok csapata pedig az 5. helyet szerezték meg. A verseny nagyon szoros volt, mutatja ezt az is, hogy az első helyezésről a Telekis lányok mindössze fél ponttal maradtak le.
A sokrétű verseny 12 állomását végigjárva, a legkülönfélébb feladatokon keresztül adtak számot elméleti és gyakorlati tudásukról a csapatok. A tűzoltókon kívül állomásvezetők voltak a Kékes Kutató- és Mentőcsoport tagjai, ahol az erdőben való viselkedés és túrázás szabályairól számoltak be a gyerekek, túratérképet kellett olvasniuk. Valamint a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület tesztsorát is megoldották, vészhívásokról, viharjelzésekről. Gyakorlati feladatok közé tartozott többek között a műszaki mentés kihívása, ahol a bárcákon lévő jelzések jelentését is fel kellett a lányoknak sorolniuk, mentőkötél felszedése, váltófutás osztóra és sugárcsőre szereléssel, füstsátorból mentés, kerékpáros ügyességi pálya, íjászat, túlélő csomag összeállítása, közlekedés speciális hajtánnyal, végighaladás egy labirintuspályán, ahol az egyik versenyző kézi rádión keresztül irányítja másik három letakart gázálarcot viselő társát. A feladatok a gyerekek csapatmunkájára épülnek, erősítve összetartásukat, mely során az életmentés, tűzvédelem területén rendkívül hasznos tudásra tettek szert.
A verseny helyszíne a Mátrafüred - Sástón található Oxygen Adrenalin Kalandpark volt.
A 2. helyezett csapat tagjai:
Kovács Petra (8.b)
Sári Elizabet (8.a)
Szabó Zsófia (8.a)
Vágó Zsófia (8.a)
Az 5. helyezett csapat tagjai:
Bódi Panna (7.b)
Jakab Krisztina (7.a)
Kiss Evelein (7.b)
Szabó Réka (7.a)
Április 22-én lehetőségünk nyílt az országos rendőr- és tűzoltónapon való részvételre is, ami Budapesten, a Városligetben lesz.
A lányok a Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tagjai is, e verseny után felkészülésük folytatódik a május 20-i, Abasáron megrendezésre kerülő tűzoltóversenyre. Valamint a tervek szerint a városi majálison is bemutatót fognak tartani a többi Telekis kis tűzoltóval együtt.
Köszönettel tartozunk az ÖTE tűzoltóinak a felkészülésben és utazásban nyújtott segítségükért!

Felkészítő tanár: Bernáth Melinda




GRATULÁLUNK!

Az alábbi linken egy, a TV Eger által készített riport található, amelyben csapatunk egyik tagja, Bódi Panna is nyilatkozik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése